Milejszeg község aprófalu Zala megyében, a Zalaegerszegi járásban, a Zalai-dombság területén, a Göcsejben. A 908 hektáros területen fekvő faluban háromszázkilencen laknak és 40,64 fő/km² a népsűrűség.
Észak-Göcsej jellegzetes dombvidékén épült település a Cserta folyó partján és a mellette fekvő két dombháton helyezkedik el. A falu külterületének nyugati részén ered a Jám-patak, Babosdöbréte és Milejszeg közt pedig a Pálosfai-patak folyik. A település Zalaegerszegtől 14 kilométerre található Teskánd – Dobronhegy irányában. Lentiből 23 kilométer megtételével Pórszombat – Becsvölgye útvonalon közelíthető meg. A település közelében található meg Göcsejlegmagasabb pontja, a Kandikó, 302 méteres magasságával.
Első írásos említése (Miley néven) 1178-ból való, amikor is III. Béla király a területet három zalai szerviensnek adományozta. A település 1233-tól számít lakott helynek, „ősi egyházas hely”. A település két faluból – Milejből és Rózsásszegből – egyesült 1950-ben. Mindkét településrész neve családnévre vezethető vissza. Milej személynévre már 1358-ból találhatunk írásos dokumentumokat. Rózsásszeg pedig a „Rózsás” – melyet már egy 1453-as okmány is említ – családnév és a szeg – „a nagycsalád, had házcsoportja” – főnévnek az összetétele. A település lakosainak száma 390 fő. A lakosság vallási megoszlása római katolikus és református. A felekezetek híveinek száma közel azonos. A település infrastruktúrával – a szennyvízelvezetés kivételével – ellátott.
A település nem rendelkezik iskolával és óvodával. A 14 év alattiak részben a szomszédos Csonkahegyhátra járnak tanulni, a középiskolások pedig a megyeszékhelyre, Zalaegerszegre utaznak naponta a tudomány elsajátításáért. A községben 2007-ben 314 fő élt és összesen 153 lakás volt.
A településen a hagyományos göcseji kézművességből még napjainkban is foglalkoznak kosárfonással és szalmából készült tárolóedények – szakajtók – készítésével. Hagyomány a húshagyókedd ünneplése, ahol maskarával űzik el a farsangot.
A település mellett dombhátakon terül el két szőlőhegy: Perjászlói hegy és a Balásfai hegy. Utóbbin egy műemlék hegyi kápolna is található. A Kandikó csúcsáról – tiszta időben – szép kilátás nyílik az ausztriai Alpokra. Értéke e vidéknek az erdők övezte, szép természeti környezet, melyet az országos kék és piros túra útvonal is keresztez.
„Nem szév vidék az, mer ojjan göcsejös”
Göcsej Magyarország történeti, néprajzi és nyelvjárási tájegysége. A tájnév 1769-ben bukkant fel először, országos ismeretségre pedig 1832-ben és 1838-ban tett szert Plánder Ferenc novai esperes jóvoltából. Az ő két értékes értekezése: Zala vármegyei Göcsei szóejtés (dialectus) és annak némely különös szavai, ill. Göcseinek esmérete a Tudományos Gyűjteményben látott napvilágot. Bennünk tömör, ám részletekre is kiterjedő ismertetést adott – szógyűjteménye és beszédmintája mellett – térségünkről.
Plánder híradásai olyan érdeklődést váltottak ki nagyjaink (Kazincy, Vörösmarty és mások) körében, hogy még Deák Ferencünk is tájékotatott (kérésre) – ha röviden is – vidékünkről.
A reformkori lendület megtört a kiegyezés koráig. 1867 után jelentek meg aztán tájnyelvi elemző munkák Kardos Alberttől, Torkos Sándortól és a zalaegerszegi Vass Józseftől. Majd a századforduló táján veszi nyakába a rádói születésű Gönczi Ferenc Göcsej és szomszédsága térségét, és teszi le a megye- és nemzetasztal-roskasztó, összegző művét Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése címmel a naty háboru kitörése előtt fél évvel. Ilyen, alapvetően néprjazi anyagot felvonultató munka – ráadásul egy embertől – azóta sem jelent meg. Itt jegyezzük meg, őt követően is születtek – nemegyszer nagy – munkák e tájról (pl. Göncz Ferencé).
A Göcsej név eredete és magyarázata valamennyiüket izgatta. Abban mindannyian egyetérettek, hogy az elnevezés a göcs (gyök) származéka, utalva a tréfelszíni formára. Gönczi Ferenc – nagyon helyesen – elveti a szó német kifejezésből származtatás lehetőségét. Helytállónak látszik a külső névadás A somogyi Szenna göcseje is lehet támpont, még inkább azonban Patosfa dimbes-dombos vidék jelentésű göcsejöse. Egykori tiszteletre érdemes főiskolai tanáromtól, Rónai Bélától való a fejezet kezdő, számunkra nem éppen hízelgő példamondata. Egy szórövidülés, aztán helyben is vagyunk. De ha nem, akkor is kár a kutakodás.
A továbbiakban Gönczi Ferencünket követve kapunk alapvető ismereteket Göcsejről. Nem egészen annyit, mint amennyit megtanultak a XX. század legépebb, huszas-harmincas éveinek III. osztályos elemistái félszáz oldalnyi tankönyvükből. Ezt olyannyira beléjük sulykolták, hogy többet tudtak a történelmi (kétszer kívül, kétszer belül csonkolt) Zaláról, mint napjaink egyetemi-főiskolai oklevéllel rendelkező értelmiségjei … 1948-ig, az iskolaállamosításig tanították még a Kárpát-medence földrajzát, ezt követően alkotmánytant és hasonlókat. Az „eredmény” hamarosan berérett. Az ötvenes években az ecceri felügyelő ledorongolt egy Dél-Amerikából elégtelent kapott fiút, majd tanítás után tőle, a falu határában dolgozótól tudta meg, merre kell folytatnia útját a következő felügyelendő falu felé … Csak csendben: akadhat olyan „magyar” felnőtt, aki jobban ismeri Hollandiát, mint Zalát?
A névmagyarázat után lássuk a térséget és annak határait!
Gönczi Göcsejét északon a Zala, keleten a Felső- és Alsó-Válcika, délen az utóbbi a mellett Cserta és a Kerka, majd nyugaton emellett a varasd-pozsonyi országút határolja. A trapéz alakú tájegység határpontjai településekkel: Zalalövő, Zalaegerszeg, Bánokszentgyörgy és Lenti. Megjegyezendő, éles határvonal megvonása lehetetlen és értelmetlen. Itt is jelezhető: egységes Göcsej nincs, két-három részből álló viszont igen. Gönczi különben 71 községet 104 pusztát, majort, telepet és egyéb helyet tüntetett föl a zalaegerszegi, a novai és alsólendvai járáshoz tartozóként.
Jó fél évsázad múlva Ördög Ferenc Göcsej és Hetés személyneveit bemutató munkájában – megokolt kihagyásokkal – a következő települések szerepelnek: Babosdöbréte, Bak, Baktüttös, Bánokszentgyörgy, Barlahida, Bárszentmihályfa, Bazita, Besvölgye, Bocfölde, Boncodfölde, Böde, Csertalakos, Csonkahegyhát, Csömödér, Dobronhegy, Dömefölde, Ebergény, Gellénháza, Gombosszeg, Gutorfölde, Hernyék, Hottó, Kustánszeg, Lentikáplona, Lentiszombathely, Lickóvadamos, Mikekarácsonyfa, Milejszeg, Mumor, Nagylengyel, Naprádfa, Németfalu, Nova, Ormándlak, Ortaháza, Páka, Pálfiszeg, Petrikeresztúr, Pórszombat, Pörefölde, Pusztaapáti, Pusztaederics, Pusztamagyaród, Salomvár, Sárhida, Szenterzsébethegy, Szentkozmadombja, Szentliszló, Szentpéterfölde, Szilvágy. Teskánd, Tófej, Várfölde, Zalabaksa, Zalabesenyő, Zalatárnok, Zebecke.
Ha nem a vasmadárból, hanem madártávlatból vetünk pillantást lefelé, a dombokat vehetjük észre (a „dombos Zala” szerepel megyénk egyházi himnuszában is).
Zalai Mária Himnusz Népi ének
„Dombos Zala zengő dala Feléd száll most,
Boldogasszony a te neved legyen áldott!
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.
Könnyes Zala kérő szava legyen kedves,
Nézd: a szemünk könnyeinktől mindig nedves.
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.
Hívő Zala színe-java eljött hozzád,
S gyermekeid tenyerükben szívük hozzák.
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.
Hálás Zala elvisz haza szívbe zárva,
S ha szenved is, nem lesz többé e nép árva,
Édesanyánk, árva néped leborulva hódol néked és könyörög.”
Ezek többnyire észak-déli irányúak. Valamicskével kandikál ki közülük a Kandikó a maga 302 méterével (az újabb 304 m – valószínű – a más tengerszintfölöttiből adódik). A mi szóhasználatunkban e dombok természetesen hegyek. A köztük meghúzódó völgyekben – a már felsoroltakon kívül – kisebb vízfolyások, patakok vitték a vizet a Balatonba, illetve a Murába. A nagyobbakban a malmokban a lisztësmónárok őlötték mëg a megtermesztett gabonát. A terület csapadékban a gazdagabbak közül való. Az évi átlagos mennyiség 800 mm körül van (kiugró volt a 2014-es és a maga 980 mm-ével). A széljárások közül a két uralkodó fajta az aszél és a föszél, mellettük megvan minden más közti irány, a keletit kivéve (onnan gyerekkorunkban csapadékot sem szoktunk kapni).
Göcsej földjére gondolva a kötött, agyagos talaj jut eszünkbe. Az itt élők keményen megdolgoztak mindenért. Művelési ágak tekintetében – még a XVIII. századi nagy irtások után is – az első helyen az erdő állt (kellett a szántó a megugró lélekszám-növekedés miatt). A göcseji ember életében meghatározó szerepe volt a fának: az épületeit belőle készítette, a tüzénél melegedett, de munkájához szükséges számtalan szerszám, kisebb-nagyobb eszköz alapanyagát is a fa adta. A szánta uralkodónövényfajtája a rozs volt: egyfelől a kenyérssütés, másfelől a házak túlnyomó többségét fedő zsúp miatt. A réteken, legelőkön gazdag állatállomány tenyészett. A domboldalakon sorakoztak a szőlők, a termésük adta az élethez szükséges erőt és kedvet. Az iparral csak mellékesen foglalkozó emberek tehát alapvetően a földből éltek.
A gazdálkodás világából visszatérünk a társadalom világába.
1910-ben Zala a Magyar Királyság ötödik legnagyobb vármegyéje volt az 5995 km2-es kiterjedésével. A Balaton nagyságú (kb. 600 km2) Göcsej egytizeddel részesült a megyéből, a 466.000-es lélekszámból pedig kb. 51.000 fővel.
Majdnem ugyanilyen arányú volt a vallási megoszlás. A 93%-nyi római katolikusok a következő anyaegyházakhoz tartoztak: Bánokszentgyörgy, Boncodfölde, Lenti, Milej, Nagylengyel, Nova, Páka, Pusztamagyaród, Salomvár, Söjtör, Zalaegerszeg, Zalatárnok. A Kálvint követők központja Barabásszeg volt, majd Becsvölgye lett. A zsidóság legnagyobbrészt a megyeszékhelyen élt. Itt megelíthetjük, hogy 1885-ig város nélküli Göcsej. Postahivatal Egerszeg mellett két helyen (Alsólendva, Zalabaksa) működött. A már említett három határt jelentő nyugati, északi és keleti út mellett egy érdemes említésre: a Lenti és Bak közötti. A göcsös vidéket göcsörtös útjai szinte teljesen zárttá tették, aminek néprjazi és nyelvi szempontból lett nagyon nagy haszna.
Zárjuk a Göcsej-részt egy rövidke történeti áttekintéssel (valaki vállalkozik majd idővel egy részletesebb megírásra)! Talán a mellékelt térkép is ösztönző lehet.
Térségünket honfoglalóink a 895-890 közti időszak végén vették birtokba. Valószínű, csekély volt az itt élő őslakosság száma (a számarány-megállapítás értelmetlen). Egy dolog biztosnak tűnik: mind a vidékünkön, mind a megyében, többen lehettek az ide telepített besenyők (Besenyő, Csőszi, Kistolmács, Kisrécse, Nagyrécse …). Széttelepítésüket indokolta a bizonyos helyeken való tömblétezésük, másrészt a határőrizeti szerep (Horvát Királyság).
Ezt a feltételezést viszont csak egy alapos középkori oklevélanyag tanulmányozása támaszthatná alá.
Göcsej birtkoviszonyait ekkor is, majd századokon át több tényező (zártság, domborzati tagoltság, összefüggő termőterületek hiánya stb.) határozta meg. Így aztán a tájék többségben kisnemesi, jobbágyi tagozódású maradt (adományozással, vétellel verődtek ide a Bánffyak, az Erdődyek, az Esterházyak, a Szapáryak, a Széchenyiek vagy másodvonalbeliek közül a Deákok, a Hertelendyek). Egyházi birtok is csupán kettő (Egerszeg és Nova) volt (veszprémi, majd szombathelyi püspökség).
Vidékünk sokkal háborítatlanabb volt történelme során (felkelések, háborúskodások, szabadságharcok, illetve természeti károk stb.), mint hazánk más térségei. Elmondhatjuk ezt még a “török világ”-ra is. A Zrínyiek védték a Muraközt, Kanizsa a megye középső sávját, a Balaton pedig a keletit. A déli erőssége eleste (1600) után elszaporodtak a “törökfutások” [török portyázások], de ezek eltörpültek az ország más térségeinek szenvedéseihez képest. Hogy az elő hagyományozás a borzalmakat felnagyította, az a nyugalomhoz szokott népre tett hatás következménye.
Az is valószínű, hogy a vallásváltozással kapcsolatos viszályok kisebbek voltak, mint ahogy azok jelen vannak akár történeti munkákban is.
Még néhány gondolat a Gönczi-időszaktól a II. világháborúig terjedő évtizedekről. A “kitántorgás” jelensége vidékünket nem érintette. Kegyetlen volt viszont a két világégés, a két “békeszerződés” (papírrongy; 1. Zalatáj: 2010. június). Az utóbbiakban elrabolták a megye egyhatodát: a csáktornyai és perlaki járást, Légrádot és az alsólendvai járás nagyobbik részét.
Forrás: A göcseji Besenyő térségének szótára
Álló, háromszögű pajzs kék mezejében, pajzstalpban zöld halom, melyen balrafordult, vörös nyelvét kiöltő arany oroszlán áll, ki jobbjában kivont görbe ezüst kardot, baljában három szál vörös virágú, zöld levelű természetes rózsát tart. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású ezüst szalagra, feketével MILEJSZEG felirat van írva.
Az arany oroszlán a régi pecséthagyomány továbbörökítése, tiszetelegve ezzel elődeinknek hangsúlyozva múltunk történelmének fontosságát. Az oroszlán bal mancsában hár szál vörös rózsát tart, amelyek Milejszeg községgel egyesült Rózsásszeg településrész jelképei. Az oroszlán zöld halmon áll, mely a község földrajzi elhelyezkedésére, az észak-Göcsej tájegység jellegzetes dombháton épült településére utal.
A lakosság vallási megoszlása római katolikus és református. A felekezetek híveinek száma közel azonos.
Ősi egyházas hely. Neve szerepel egy 1233. évi oklevélben, szent Ferenc temploma pedig 1340-ben. 1421-ben István a plébánosa. 1550-ben még van itt plébános, de 1554-ben a plébános nincs már betöltve. Később a helység protestáns lett. 1629-ből ismerjük a református lelkésznek a nevét is. 1715-ben curiális helység, nemesi igazgatás alatt. Ebbeli kiváltságait 1848-ban szüntették meg. 1710-ben visszaállítják a plébániát, 1718-ban eltávoltítják a református lelkészt és iskolamestert, 1719-ben az iskola is katolikus kézre került. 1778-ban még állt a Szent Ferenc tiszteletére emelt és zsindellyel fedett régi templom, de már romos falakkal, düledező fatoronnyal. Milejnek ekkor 10 filiás községe volta 29 településből, az un. szegekből. A plébánia területén 2558 katolikus és 1723 református lakos élt. Szily püspök saját költéségén emeltetett új templomot a régi titulussal. Ezt a templomot 1903-ban renoválták, majd 1960 óta többször végeztek rajta részleges felújításokat. 1968-ban készült az új plébániaház.
A temploban lévő freskókat egyesek Dorffmaisternek, mások Cymbalnak tulajdonítják. Az oltárképet Lérnánt készítette 1903-ban.
A plébánia területén volt Szentiván, jeles egyházas hely, amelynek ismert plébánosai 1334-ből Péter, 1418-ból Gergely, 1421-ből Miklós, 1550-ből György és 1554-ből Bálint. 1657-ben református lelkészről tudunk.
A településen egy 1792-ben, Szily János szombathelyi püspök által építtetett római katolikus műemlék templom található. Az Assisi Szent Ferencnek szentelt templom freskóit egyesek Dorffmaister, mások Cymbal alkotásának tudják. A templom falán a világháborús áldozatok neve látható. A település másik nevezetessége a református imaház. Megtekintésre érdemesek a településen megtalálható régi pitvaros göcseji házak is.
A reformáció tanításai a XVI. század végéig eljutottak Milejbe is. Becsvölgyére, illetve Kustánszegre jártak az itt élő reformátusok Istentiszteletre.
II. József Türelmi Rendelete után a reformátusság szeretett volna templomot építeni, de tervük nem valósulhatott meg. 1805-ben a lélekszámuk elérte a 300 főt. Telket azonban nem kaptak egy felépítendő templom számára. Az álom majdnem 200 év múlva, 1985-ben valósulhatott meg.
Az építés előzményeiről is szólni kell. A haranglábnál álló, 1932-ben épült tűzoltószertár már használaton kívül volt. A községi kezelésben lévő épületet megkapta a Milejszegi református gyülekezet. A szertárat elhasználódott állapota miatt, hasonlóképpen a 6 m magas toronnyal együtt el kellett bontani. Az építkezés 1985 tavaszán Nagy Kolozsvári István lelkipásztorsága és Salamon Ferenc /Bali/ gondnoksága idején kezdődött el, és közel 200 nap alatt társadalmi munkában, óriási együttes összefogással készült el a 9 m hosszú imaház a hozzá illeszkedő toronnyal együtt. Téglát, cementet, meszet, cserepet a gyülekezet tagjai adták össze. Az akkori Termelőszövetkezet erdejéből tetőfát, léc és deszkaanyagot kapott a gyülekezet. Az építkezést a gyülekezet anyagi áldozatvállalásán túlmenően, az Egyházmegye is építési segély összeggel támogatta.
Az elkészült Milejszegi református imaház és torony felszentelésére 1985.június 2-án Kovács Attila a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, és Fekete Sándor a Vas-Zalai Református Egyházmegye esperese által került sor.
A balázsfai hegyen körülbelül 80 évvel ezelőtt egy helyi szőlős gazda építetett egy kápolnát, amely idővel életveszélyessé vált.
2008-ban teljesen felújították a kápolnát. A milejszegi plébánia az Egyházmegyétől kapott támogatása, az önkormányzat pályázat révén járult hozzá a felújítás költségéhez, a fennmaradó részt a hegyi gazdák adományából fedezték.
2009. június 7.-én áldotta meg a felújított kápolnát Kálinger Roland (Rozsé Atya) az akkor plébános.
A milejszegi egyházközséghez tartozó Balázsfai-hegyen minden évben, májusban, Szentháromság vasárnapján tartják a kápolna búcsúját a hegyi gazdák. Elsősorban Babosdöbrétéről, Milejszegről és Dobronhegyről járnak ide a gazdák, mivel a kápolna e három község határában található.
A Kandikó 302 (régebben 304-nek jelezték) méteres tengerszint feletti magasságával a Göcsej legmagasabb, valamint a Zalai-dombság és egyben Zala megye egyik legmagasabb pontja. A dombtető Milejszeg és Dobronhegy község közigazgatási területén belül található, De Hottó területe is elnyúlik idáig. A tetején a Geodéziai és Térképészeti Vállalat által épített egyszerű geodéziai mérőtoronyból szép kilátás nyílik a környező tájra. De mivel nem nyilvános kilátó, zárva van. Viszont a talajszintről is messzire ellátni, az osztrák és szlovén Alpok havas csúcsai tiszta időben jól láthatóak. Megközelíthető a Dobronhegy-Csonkahegyhát összekötőútról, pár méterrel az út mellett található.
A Kandikó mondáját a 19. században jegyezték le. Eszerint a népvándorlás idejében a zalai vidék réme Kandikó vezér volt, fosztogatott, pusztított és Csatár magyar vitéz feleségére pályázott, ezért vadászatra hívta. Csatár el is fogadta a meghívást, ám a megbeszélt helyen Kandikó katonái várták, és a mélybe dobták. Hogy meggyőződjön Csatár haláláról, Kandikó a hegy szélére lépett, ami ekkor füstöt és tüzet hányt, magával ragadta őt magát is a mélybe. Ezért, ha tiszta a Kandikó, az jó időt, derült égboltot ígér, ha viszont gőzölög, akkor rossz időt jósol.